Majomkodva érezzük azt ami mindig megadatik,
De vérben fürdöz minden ami verejték, s mi anyagi.
Irigykedve tápláljuk mindazt, ami bennünkből való
S csaladkozunk mikor érezzük, hogy ez nem nyugtató.
Epedező kedélyek közt látom a boldogság páráját
S mert könnyfátyol választ el - millióval hátrább áll.
Leselkedő gonoszság, téboly vagy bántalom
- nem ijeszt el. Őket is mind vállalom.
Hajladozó, fehér, lágyszárú virágszál
Csak engedj el innen - tébolyom még rádszáll.
Skoltozó pokol nedűje bepiszkítja lelkedet
Sötétedő világból kitaszítja testedet.
Kolozsvár, 2011. okt. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése