Egyedül nem!

Démoni vágy – túlzsúfolt tettetés

Árnyékában fulladozom; de értem én.

Kenetteljes sóhajok és ölelés-halmazok

Vulkánjában koplalok;de érzem-e én?

Hófehéren látom a pusztulás útját

Kapaszkodom, mégis folyton hazudván …

Míg egyszer csak elkopok

Elkopok és egyedül maradok.

Aranyszínű napsugár útjában kőfal torlaszol,

Az árnyék oldalán csak a rothadás dorbézol

Holnap is, s azután is homály lesz ottan …

Tapogatózhatsz majd – a világ már megvan.

Maradj és hazudj még keveset énnekem, -

Kőfalam megmarad s valót sem élhetek

De birtokolni téged végtelen élvezet,

S talán még --- Hazudhatok én is teneked.

Fulladás kínjai tollpihék énnekem

Szeretni nem foglak- de az nem is kell neked

Tehát némán koplalok, hazudok és csalok

De egyedül nem maradok.

(Kolozsvár, 2011.03.09)

Fájdalom, hol vagy?

Méreggel telt bosszú, S tüzes gyűlölet

Száguld át a harag vörösen izzó…őrület.

S gyakorlott szemmel figyelem, ahogy feléd tart.

Kínzó fájdalom kúszik lassan, settenkedve

S ha ma nem ér el, de holnap biztosan.

Hideg, halovány köd fullaszt meg oly gyakran…

Jeges bőrömön át a tűz igencsak hasztalan.

Fájdalom tüze miért nem marcangolsz énbennem?

A holnap oly messze még. Addig mi lesz énvelem?

Nyomorból kitörni kínzó sikolyok közt nem való

De kérlek, én még ezt a kínt is vállalom.

Egy nap és még egy… kőszívből megvallom

Nyomornak szív-őrein kívül nincs jobb.

Fulladozva szikrákat köpök kínomban

De a fájdalom elmarad….egyre jobban.

Szürke látkép

Görcsberándult lelkek eveznek

A tó gyöngyfedelű medrén,

Mégis valami mélység fut

A kerekek mentén.

Buzdító lelkek vannak ott

Szépek, fehérek;

Tükörsima tómedren

Előre kémlelnek.

Boltívszerű fenyves hunyorít a távolból,

Ódai hangnemben üvölti a kárhozót.

Kikémlel, de mégsem, gyávaságba fordul…

Tükörsima tómedren elveszni indul.

szürke

Szurke. Szurke es feher

Nemasagba vonulo piszkos arnyak,

Kik a sotetseg melyebe fullasztok

Szivfajlalo suttogassal.hol vagytok?

Hol vagytok mikor nyomorom keseru,

Emelygo izet testemnek befogadni nem egyszeru.

Hol vagytok? Hol mikor megsebzett lelkem

Fajdalmat elviselni agyam mar nem kepes?

Buzdito szavak jarjak korbe testem, mikor

Halalom kerlelem esendo ejjelen.

Hol vagytok angyalok? Kik borzadva amultok?

Hol, hol vagytok ti verzo demonok, kik szivem tepik szet,

Orjongo mamoron?!

Rémálmok

Éjfél rég elmúlt, az óra csak pereg

Nem akar megállni, félek, hogy elkések

Elkések a jóról, rosszról, minden ami élet

Ülhetek majd ottan, amíg csak férek

Rég meséltél…

Rég meséltél alkonyról,

Bodzafülű manókról,

Keskeny szájú pókokról

És tekergő kancsókról…

De majdan, majd ha nagy leszel

S a kis ködmönt kinőtted,

Gondolj ezer csodára

S megkönnyíti lépted.

Keserv híján nagyra nősz

Tátott szájú tuskóból

Világod majd fényes lesz.

Napos és lenyugvó.

Napos lesz.

Lenyugvó, de zöld.

Merengve várod majd az őszt.

Néha sírva vagy nevetve

A belenyugvást keresve…

Ballagsz akár a vén diák

Megállva a poros utcán,

Boltok zaján végigjársz,

Teperve minden léhát…

Rég meséltél szép fenyőkről,

Tűkőrvizü tavakról

Mesés tájú falvakról és

Gyöngyfedelű hajnalról.

Pepitonak

Kacagsz tán? De igen

Verset írok neked.

Lehet mert óhajom ennyire…

Végtelen.

Óhajtom, hogy viszonozzam azt,

A kis morzsaszeletet,

Mellyel szebbé tetted homályom,

S percemet.

Óhajtom azt is, amit tán

Nem lehet.

Szavakkal köszönjem meg

Azt a drága lelkedet.

….

Mert te is tudod, hogy velem

Igen nehezen lehet.

Fura vagyok és szívtelen…

Mondják az emberek.

Kacagsz tán? De igen,

Értéked végtelen…

Ha zárkádba vonulsz is,

Ezt nem rejtegetheted.

Vigyázz rá, vigyázz

Mert hamar elveszítheted

S közénk sűlyedsz majd,

Elvesztve lelkedet…

Kértél tőlem…

Kértél tőlem, szerelmeset

Kegyetlen vétkeket és rügyeket.

Nem mondom, hogy szeretlek, hazudnék

De kérj tőlem egyebet.

Akármit kérsz, megkapod, leszek

óramű az ajkadon, vagy akar

Bogár a nyakadon…?!

Törekedek, hidd el, igen. jóra

Arra mi neked nyugtató és borzasztó.

Leszek a gyógyszered türelmedre,

Vagy, ha akarod tépőgép a fejedre…?!

Álmodozok ültömben, nappalokról, tavakról

Cementszagú partokról…

Lágy szellőkről és csókokról.

Meddig még az? Keserű az idő,

Messze van még, mennyi is? Fél esztendő?

Élet kezdődik akkor, egy igazi.

Merengő és örömteli. Bunyókkal

És kéküléssel… de mi az?

A nap sugara ránksüt majd, s meglád,

Több nem kell szóból.

Így halunk mi

Halottaskocsi száguld el a helyről…

Meghaltam már, vagy csak egy csengő csendül?

Véres cafatok borítják be az utat

Egy ismerős ujj…még egy. Megtaláltam a karomat.

Ijedt arcok körül, néhányan sírnak.

Rendőr szalad át rajtam, belehány a sírba.

Mi ez itt? Hát hol van az irgalom?

Temetnek már, miközben még testem fájlalom?

Nem sokáig már – érkezik a bánatom-,

Fékek nyikorognak miközben elcsúsznak vállamon.

Kisdedet emelnek fel, kezében fájdalom:

Ott a szívem… lyukatos láncokon.

Homály

Merengő kékségben dobogó tűz

Csillog, – fénylik mint a gyertya csonkja.

Keserű, krémizű pocsolyák futnak

Fojtogató bűzben az egeket lopva.

Keresztényi szellem jótállását várva

Térdepelnek, kezüket imára zárva,

Keserű esőben, széláztatta mezőben

Az Istent várják. Késik.

Pipacsfelhők árjában lapátot ne fogj,

Nehéz. Elragad a hullám, beföd,

Menekvést hiába vársz Herkules híján

Kenegetheted begyulladt sebeid.

Harag

Haragszol.ne is mond hogy nem.

Ez már ilyen: kegyetlen és hideg.

Cafatokban hullatom magam után

Tetteim áldozatait; de majd azután,

Majd akkor, ha szép lesz minden …

Mit érzel majd akkor, ha életed teljében

Boldogan kiáltsz fel gyerekeid körében...

S csak későn jössz rá kit temettek éppen?

Mit érzel majd akkor, ha csökönyös dühödben

Elfeledkezel mi az hogy kegyelem és józan értelem

S csak későn jössz rá, hogy ez volt a végzeted?

Mégis lehet, hogy minden szép lesz…és rozsaszin

Keserű hamuba is lehet porladni…dühöngés helyett

Kilyukadt tüdővel végezni egy gödörben.

Ez volt. Lejárt már, tényleg

De igazán ezt akarod, hogy igy legyen vége?

Igen. Ez volt. Sivár volt talán vagy annyira rossz?

Mi a mércéje annak, hogy elviselhetetlen?

Miért éppen én legyek az, aki ezt érzi helyetted?

S mérvadónak is szenvedjem el, amit te kellene…!?

Foltos szemüveg

Virágos erdőben, nyuszival vegyülve

De szép lenne tégedet farkasnak látni.

Nyihogva repülni, virágot ültetni

Zsebkendő- lobogva katonát meglátni.

Oltalmába ragad a fénynek sugara

Merre vagy? Az árnyék téged még eltakar.

Gyöngyszem fogakkal rágni a napsugarat

Majd holdfénnyel betakargatni egy madarat.

Furulyával ébreszteni a kakast,

Ez az merre szívem csalogat…

Kócos még a reggel, fésületlen az este,

Borotvált fej száguld el sietve.

Hol van a kikelet? Merre a napkelet?

Ki az ki itt, most született?

Tudom ki az ki elfeled,megvetve bélyegez,

Pillogva csókol egy kezet…

Itt vagyok, itthon. Merre az te jársz?

Búsul a fergeteg, rongyos a kerevet

Itt megtalálsz

Fátyol

Gomolygó dühökben szálaztatta selyem lepedők úsznak a tűkorsima hazugságban

Míg fenegyerekek pusztítnak angyalszivű, homályban fulladó szűzies alakban.

Merőlegességbe húzódó kishitű némber, ki fiat halálba képzeli, sir

Nyomorúságos élete gyönyöreit áztatva, cserzett, száraz bőrrel.

Miért ülsz ott, kegyetlenség viharában, míg apadozó tejed újszülötted szomjazza?

Miért keseregsz vérbefordult szemmel, míg a világ körülötted lassanként elsorvad?

Kegyetlenségek atyja vagy, s szíved hiába repedez megbocsátásért…

Így pusztulsz el, s rothadó tested még a nyüvek sem fogadjak majd el.

Késelt szívű angyal, ki felénk már csak véresőt óhajtasz,

Ne utálj minket. Esetlen szívunk mélyén megbántuk harcodat.

Az ég borul majd ránk vagy a nedves föld,s az majd végigcsorog rajtunk…

NE utálj minket, törött szárnyú angyal…sorsunk kiérdemeltük.

Élj!

Kökényszemű istenek szajkóznak

Majd elvetnek a világ túlfelén az űrbe.

Pókhálóval bevonnak, elhagynak és megfosztanak.

Élj hát!

Megcsonkított emberek hevernek

A szakadék oldalán, hol juhok legelnek.

Megjárták az istenek, nincs olyan hogy kerevet.

Élj hát.

Hazugságok, tengerek, föld- és űrképek…

Fehérszakállú isten…Egy.

De tömjénszagú persejek…

Élj hát!

Alkonyati szellő

Bolyongó utakon,

szétmállott falakon

mesziről hoesés virít.

Söpör a semmiség,

gúnyol a messzeség,

mely hívóan int,

Feléd.

Hogolyós dombokon

merre jársz galambom?

Mért kell oly messze légy?

Itthon a nyugalom

szélfutta utakon,

Az est ha véget nem ér?!

Hol lesz a nyugalom?

Keresem, kutatom

lézengő napokon,

szétmállott utakon.

Ott lessz a csendesség

hevülés didergés

addig míg vissza nem térsz.

Ébredj, Te …

Te ott, ki ülsz egymagad,

Mért lóg úgy a fejed, mintha

Keservben hervadna?

Mit ér a bú és az önmarat,

Ha nincs ki elhiggye bántalmad?

Merre jársz?
Merre jársz ilyenkor hatalmas?
Kit látsz? Kit hallasz ott? Önmagad?
Hol van, merre van az ki most szeret,

És ki az, ki az kit te szeretsz?

Hányszor mondta volt neked az, szeretlek?

Ki volt az? Mutasd azt ! O te kegyelmes…

Csütörtök vagy péntek lesz

Majd az a nap,

Mi felvirágozza voltodat?

Önhit, reménység mi hiányzik belőled?

Kipusztult rég az már, miért is

Keresed? Hol van a gyűlölet,

Rejtelem, őrület? Ez az mi kell,

Mi elveszett belőled.

Kellj fel ott, ki ülsz egymagad

Tárd fel szíved és hatalmad!

Nyisd meg most a Lelked kapuját

És mutasd meg, ki az

Ki éltet vagy nyomorba ránt!

Börtön az én váram

Csönd, csönd

Kereslek

Fönt, fönt

Mert érzem, hogy elvesztlek.

S mert keserű, keserves percek

Félelmem a végzetbe kerget.

Pont, pont

Esőcsepp

Tűr, dől

Mert érzem, hogy elvesztlek.

S mert ötvözött pajzs az en váram,

Kétségben kiáltok:bezárva nem vágyok.

Bont, ront

Rozsdázik

Szúr, nyom

És érzem hogy elvesztlek.

Börtönből szabadulnom nem lehetséges

De tudom. Nem vársz rám .

Elengedlek.

A Hold

Napfényes medrű félholt, ki

Árkaid rézsútján nedűt

Soha nem láthatsz,

Se vér, se tajték de még

Egy forró lehelet sem érheti vállad.

Keserű mezők, széles ingoványok

Csodáit örökké vágyhatod,

Bomló szíved mélyén, ha még…

De nem,… keservben pusztulsz majd

Akár a fájdalom.

Te vagy az, kit még a kutya is megugat,

Nők százezrei átkozzák a te diadalmadat.

Prüszkölő lovak néznek rád hallgatag

Míg te mosolyogtatod ránk bárgyú arcodat.

Lemenő napod vörös lesz, csak úgy mint önmagad,

Átok nyomja majd arcodat, akár egy kinvallat.

S ha majd szembesülsz mivoltod kárával,

Egérrágta mosolyod gyáván fut el szájadtól.

Azon a nap nem csak te pusztulsz egyedül.

Angyal-tollak és átkok hullnak majd a Mennyből.

A Pokol kapujánál virágok nyillanak,

S a Föld kerekéből csak egy porszem marad.